Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


1. Szent Vendel-emlékmű
 
 

Szent Vendel-emlékmű
Szent Vendel, az állatok védőszentje
Szent Vendelt az állatok védőszentjét, pásztorként szokták ábrázolni. Életét az állatok mellett, illetve remeteként, Isten szolgálatában töltötte.

Vendel királyfi 554 körül született Skóciában egy törzs vezérének fiaként. Apja nem nézte jó szemmel a keresztény műveltség és a papság iránti vonzódását, ezért nyájai őrzését bízta rá. A juhok legeltetése közben azonban megérlelődött szívében a remeteség, az Istenben elmerült szemlélődés utáni vágy. Elhatározta, hogy elzarándokol a Szentföldre és Rómába, de a perzsák és az arabok Szentföld elleni támadásai miatt csak Rómáig jutott hat társával együtt. Visszafelé Trier közelében megtelepedtek, és kunyhót építettek az erdőben, ahol szigorú böjtölés és imádság közben megkezdték remeteéletüket. Vendel később elszegődött egy gazdához, aki a disznóit, marháit, majd juhait bízta rá.

Szent Vendel (A csornai Nagyboldogasszony Székesegyház oltárképe)
Legendája elmondja, hogy Vendel mindig a legjobb legelőt kereste a juhoknak, és fáradságot nem kímélve járta nyájával a dombokat, szíve pedig szüntelenül remetecellája után vágyott. Ez a vágya oly kedves volt Isten előtt, hogy angyalok jöttek, és nyájával együtt fölemelték és elvitték a cellájához. Csakhogy a cella közelében nem volt víz a juhoknak. Vendel ekkor Istenhez fohászkodott, majd a földbe szúrta pásztorbotját, és mindjárt bő forrás fakadt a földből. Gazdája éppen arra lovagolt és kemény szavakkal kérte számon Vendeltől, miért vitte oly messzire a jószágot. Vendel megígérte, hogy a kellő időben nyájával együtt otthon lesz. Amikor a gazda –

 vágtában hajtva lovát – hazaért, megdöbbenve látta, hogy Vendel már várja, a juhok pedig mind az akolban vannak. E csodák láttára gazdája elbocsátotta, hogy szabadon élhesse remeteéletét, de nem sokáig maradt egyedül. A körülötte letelepedett remeték annyira tisztelték, hogy elöljárójukká választották. Az egyik legenda szerint még Vendel életében közösséget alkottak, kolostort építettek és a bencés regula szerint élő közösség apátjává választották Vendelt, aki így halt meg 617-ben.
A róla szóló legendák 1417 után keletkeztek. Vendel csodái főleg a járványos betegségek áldozatain mutatkoztak, illetve azok tapasztalták jóságos közbenjárását, akik állataik bajaiban hívták segítségül.
Mivel az állatállomány Pilisborosjenőn is a megélhetés alapját jelentette, a falubeliek gyakran fohászkodtak hozzá segítségért. Szép szokás volt, hogy ünnepén, október 20-án körmenettel vonultak a szoborhoz imádkozni, énekelni és a Jóisten áldását kérni. Mire a processzió odaért, a pásztorok a közelbe hajtották a csordát és a legények kilovagoltak a lovakkal, így a pap az állatokat is megáldotta.
 
Növényvilág az emlékmű környékén

Erdei iszalag (Clematis vitalba)

A Szent Vendel-emlékművet akácfák és néhány bálványfa árnyékolják. A szobrot körülölelő cserjék között orgona, galagonya és fekete bodza található. A völgy felé tartó út mentén folytatódik a cserjék sora, kökény és gyepűrózsa váltakozik a bodza- és galagonyabokrokkal. A sűrű sövényt magasan befutja az erdei iszalag, mely nyáron fehér virágaival borítja be a már elnyílt cserjék ágait, ősszel és télen pedig gyapjúgomolyagszerű terméscsoportjaival tűnik fel.

Mogyorós lednek (Lathyrus tuberosus)
Apró szulák (Convolvulus arvensis)
Települések környezetében, parlagterületeken, utak mentén, különféle bolygatott és másodlagos termőhelyeken különböző gyomtársulások telepednek meg. Ha gyomról van szó, leginkább a termesztett növények között élő, a gazdálkodás kárára levő, és akaratunk ellenére terjedő növényekre gondolunk. Ez az úgynevezett vetési gyomnövényzet, mely a falu határában lévő szántóföldek szegélyén figyelhető meg. Gyakori fajai: a vetési pipacs, a mezei szarkaláb, az apró szulák, a mezei katáng, a mogyorós lednek (gumós lednekként is ismert), a sátoros margitvirág és a mezei aszat.

Mezei tikszem (Anagallis arvensis)
Mezei iringó (Eryngium campestre)
A gyomnövények nagy része viszonylag sokféle környezetben képes megélni, sokféle hatást el tud viselni, ám az érintetlen, illetve természeteshez közeli vegetációban nem versenyképes. Ezért bolygatott, taposott helyekre, parlagterületekre, többnyire tápanyagban gazdag, ruderális vagy romtalajokra kényszerülve tudnak csak fennmaradni. Úgynevezett ruderális gyomnövényzet figyelhető meg az emlékmű környezetében is. Fajai között találkozunk bosszantóan szúrós növényekkel, mint az útszéli bogáncs vagy a legeltetések hatására gyorsan terjedő mezei iringó (ördögszekér). A gyomok között azonban rengeteg gyönyörű virágot is találunk. Ilyenek a fehér here, a közönséges cickafark, a tarka koronafürt, az orvosi somkóró, a fehér mécsvirág, a mezei zsálya, a mezei tikszem és a sarlós lucerna. A parlagfű, a fekete üröm és a fehér üröm szintén gyakori errefelé. Az apróbb virágok közül akár másfél méteres magasságával is kitűnik a molyhos ökörfarkkóró. Szintén szembetűnően magas a mérgező alkaloidot tartalmazó foltos bürök.
Tarka koronafürt (Coronilla varia)
 
Tudta-e?
A foltos bürök (Coinnum maculatum)„a mérgező növények királynője”!!!
 
Az út menti gyomtársulások gyakori és közönséges tagja a bürök. Júniustól szeptemberig virágzik. 120-200 centiméter magasra is megnő. A növény illata igen jellegzetes, egérvizeletre emlékeztet. A foltos bürök egyes részei nagyon hasonlítanak más növényekre, így azokkal könnyen összetéveszthető. Előfordult már, hogy a petrezselyem levele helyett tették a levesbe, gyökere a pasztinák gyökerére hasonlít, magjai az ánizskapor magjaira emlékeztetnek. A bürök toxikus hatásai már a görög időktől ismertek. A régi görög törvénykönyvekben a „bürökpohár” a kiszabható halálbüntetés egyik nemeként szerepelt.
 
„Fűben-fában van az orvosság”
 
Fekete bodza (Sambucus nigra) – Meghűléses betegségek gyógynövénye
A bodzateát meghűléses megbetegedések, hurut esetén, izzasztószerként és immunrendszeri serkentőként használják. A bogyókból készített savanyú lekvár kiváló hashajtó, vizelethajtó. Virágjából szörpöt készíthetünk.
Fekete bodza (Sambucus nigra)
 
 
Molyhos ökörfarkkóró (Verbascum thapsus) – Légzőszervi problémákra, emésztési zavarokra
 
A molyhos, sárgás, gyapjas szőrökkel fedett ökörfarkkóró akár 2 méter magasra is megnő. Az ökörfarkkórót hagyományosan hasmenés és hasfájás, illetve sebek, szemölcsök, köszvény és aranyér gyógyítására használták.

Molyhos ökörfarkkóró (Verbascum thapsus)

 
Nagy csalán (Urtica dioica) – Erős, mint a vászon
A csalánt előbb használták szövésre, mint gyógyításra. Régészeti kutatások során bronzkori sírokban találtak csalánszövetet. Gyógyteaként rendkívül sokrétű a felhasználási köre, általános erősítő, vértisztító, vizelethajtó, továbbá hólyaghurut, reuma, köszvény, bőrbetegségek, hajhullás, magas vérnyomás, gyomorhurut ellen is bizonyítottan jótékony hatással bír. Ülőfürdőként aranyeres bántalmak kezelésére, reumás megbetegedésekre, borogatóként pedig bőrkiütésekre használják.

Nagy csalán (Urtica dioica)

 
1. Szent Vendel-emlékmű
 
 

Szent Vendel-emlékmű
Szent Vendel, az állatok védőszentje
Szent Vendelt az állatok védőszentjét, pásztorként szokták ábrázolni. Életét az állatok mellett, illetve remeteként, Isten szolgálatában töltötte.

Vendel királyfi 554 körül született Skóciában egy törzs vezérének fiaként. Apja nem nézte jó szemmel a keresztény műveltség és a papság iránti vonzódását, ezért nyájai őrzését bízta rá. A juhok legeltetése közben azonban megérlelődött szívében a remeteség, az Istenben elmerült szemlélődés utáni vágy. Elhatározta, hogy elzarándokol a Szentföldre és Rómába, de a perzsák és az arabok Szentföld elleni támadásai miatt csak Rómáig jutott hat társával együtt. Visszafelé Trier közelében megtelepedtek, és kunyhót építettek az erdőben, ahol szigorú böjtölés és imádság közben megkezdték remeteéletüket. Vendel később elszegődött egy gazdához, aki a disznóit, marháit, majd juhait bízta rá.

Szent Vendel (A csornai Nagyboldogasszony Székesegyház oltárképe)
Legendája elmondja, hogy Vendel mindig a legjobb legelőt kereste a juhoknak, és fáradságot nem kímélve járta nyájával a dombokat, szíve pedig szüntelenül remetecellája után vágyott. Ez a vágya oly kedves volt Isten előtt, hogy angyalok jöttek, és nyájával együtt fölemelték és elvitték a cellájához. Csakhogy a cella közelében nem volt víz a juhoknak. Vendel ekkor Istenhez fohászkodott, majd a földbe szúrta pásztorbotját, és mindjárt bő forrás fakadt a földből. Gazdája éppen arra lovagolt és kemény szavakkal kérte számon Vendeltől, miért vitte oly messzire a jószágot. Vendel megígérte, hogy a kellő időben nyájával együtt otthon lesz. Amikor a gazda –

 vágtában hajtva lovát – hazaért, megdöbbenve látta, hogy Vendel már várja, a juhok pedig mind az akolban vannak. E csodák láttára gazdája elbocsátotta, hogy szabadon élhesse remeteéletét, de nem sokáig maradt egyedül. A körülötte letelepedett remeték annyira tisztelték, hogy elöljárójukká választották. Az egyik legenda szerint még Vendel életében közösséget alkottak, kolostort építettek és a bencés regula szerint élő közösség apátjává választották Vendelt, aki így halt meg 617-ben.
A róla szóló legendák 1417 után keletkeztek. Vendel csodái főleg a járványos betegségek áldozatain mutatkoztak, illetve azok tapasztalták jóságos közbenjárását, akik állataik bajaiban hívták segítségül.
Mivel az állatállomány Pilisborosjenőn is a megélhetés alapját jelentette, a falubeliek gyakran fohászkodtak hozzá segítségért. Szép szokás volt, hogy ünnepén, október 20-án körmenettel vonultak a szoborhoz imádkozni, énekelni és a Jóisten áldását kérni. Mire a processzió odaért, a pásztorok a közelbe hajtották a csordát és a legények kilovagoltak a lovakkal, így a pap az állatokat is megáldotta.
 
Növényvilág az emlékmű környékén

Erdei iszalag (Clematis vitalba)

A Szent Vendel-emlékművet akácfák és néhány bálványfa árnyékolják. A szobrot körülölelő cserjék között orgona, galagonya és fekete bodza található. A völgy felé tartó út mentén folytatódik a cserjék sora, kökény és gyepűrózsa váltakozik a bodza- és galagonyabokrokkal. A sűrű sövényt magasan befutja az erdei iszalag, mely nyáron fehér virágaival borítja be a már elnyílt cserjék ágait, ősszel és télen pedig gyapjúgomolyagszerű terméscsoportjaival tűnik fel.

Mogyorós lednek (Lathyrus tuberosus)
Apró szulák (Convolvulus arvensis)
Települések környezetében, parlagterületeken, utak mentén, különféle bolygatott és másodlagos termőhelyeken különböző gyomtársulások telepednek meg. Ha gyomról van szó, leginkább a termesztett növények között élő, a gazdálkodás kárára levő, és akaratunk ellenére terjedő növényekre gondolunk. Ez az úgynevezett vetési gyomnövényzet, mely a falu határában lévő szántóföldek szegélyén figyelhető meg. Gyakori fajai: a vetési pipacs, a mezei szarkaláb, az apró szulák, a mezei katáng, a mogyorós lednek (gumós lednekként is ismert), a sátoros margitvirág és a mezei aszat.

Mezei tikszem (Anagallis arvensis)
Mezei iringó (Eryngium campestre)
A gyomnövények nagy része viszonylag sokféle környezetben képes megélni, sokféle hatást el tud viselni, ám az érintetlen, illetve természeteshez közeli vegetációban nem versenyképes. Ezért bolygatott, taposott helyekre, parlagterületekre, többnyire tápanyagban gazdag, ruderális vagy romtalajokra kényszerülve tudnak csak fennmaradni. Úgynevezett ruderális gyomnövényzet figyelhető meg az emlékmű környezetében is. Fajai között találkozunk bosszantóan szúrós növényekkel, mint az útszéli bogáncs vagy a legeltetések hatására gyorsan terjedő mezei iringó (ördögszekér). A gyomok között azonban rengeteg gyönyörű virágot is találunk. Ilyenek a fehér here, a közönséges cickafark, a tarka koronafürt, az orvosi somkóró, a fehér mécsvirág, a mezei zsálya, a mezei tikszem és a sarlós lucerna. A parlagfű, a fekete üröm és a fehér üröm szintén gyakori errefelé. Az apróbb virágok közül akár másfél méteres magasságával is kitűnik a molyhos ökörfarkkóró. Szintén szembetűnően magas a mérgező alkaloidot tartalmazó foltos bürök.
Tarka koronafürt (Coronilla varia)
 
Tudta-e?
A foltos bürök (Coinnum maculatum)„a mérgező növények királynője”!!!
 
Az út menti gyomtársulások gyakori és közönséges tagja a bürök. Júniustól szeptemberig virágzik. 120-200 centiméter magasra is megnő. A növény illata igen jellegzetes, egérvizeletre emlékeztet. A foltos bürök egyes részei nagyon hasonlítanak más növényekre, így azokkal könnyen összetéveszthető. Előfordult már, hogy a petrezselyem levele helyett tették a levesbe, gyökere a pasztinák gyökerére hasonlít, magjai az ánizskapor magjaira emlékeztetnek. A bürök toxikus hatásai már a görög időktől ismertek. A régi görög törvénykönyvekben a „bürökpohár” a kiszabható halálbüntetés egyik nemeként szerepelt.
 
„Fűben-fában van az orvosság”
 
Fekete bodza (Sambucus nigra) – Meghűléses betegségek gyógynövénye
A bodzateát meghűléses megbetegedések, hurut esetén, izzasztószerként és immunrendszeri serkentőként használják. A bogyókból készített savanyú lekvár kiváló hashajtó, vizelethajtó. Virágjából szörpöt készíthetünk.
Fekete bodza (Sambucus nigra)
 
 
Molyhos ökörfarkkóró (Verbascum thapsus) – Légzőszervi problémákra, emésztési zavarokra
 
A molyhos, sárgás, gyapjas szőrökkel fedett ökörfarkkóró akár 2 méter magasra is megnő. Az ökörfarkkórót hagyományosan hasmenés és hasfájás, illetve sebek, szemölcsök, köszvény és aranyér gyógyítására használták.

Molyhos ökörfarkkóró (Verbascum thapsus)

 
Nagy csalán (Urtica dioica) – Erős, mint a vászon
A csalánt előbb használták szövésre, mint gyógyításra. Régészeti kutatások során bronzkori sírokban találtak csalánszövetet. Gyógyteaként rendkívül sokrétű a felhasználási köre, általános erősítő, vértisztító, vizelethajtó, továbbá hólyaghurut, reuma, köszvény, bőrbetegségek, hajhullás, magas vérnyomás, gyomorhurut ellen is bizonyítottan jótékony hatással bír. Ülőfürdőként aranyeres bántalmak kezelésére, reumás megbetegedésekre, borogatóként pedig bőrkiütésekre használják.

Nagy csalán (Urtica dioica)

 
 

A mappában található képek előnézete nagytáblák